Alakítsd át a mozgással való kapcsolatod az ókori bölcsesség erejével!

Nincs rá időnk, nem találjuk a hozzánk leginkább passzolót, elfelejtjük és alárendeljük, pedig a testünknek hatalmas szüksége van rá: a mozgás őseink számára az élet zálogát jelentette, mára viszont szinte luxusnak érezzük, ha a munkahelyi és otthoni teendők közé sikerül beilleszteni néhány perc mozgást. 

Pedig a termékeny, teljes és egészséges létnek elemi része a minőségi testmozgás, a jóleső nyújtózások, a magasra szökő pulzus eufóriája. 

Kapcsolódj a mozgás ősi gyógyító erejéhez, és inspirálódj Kovács Barbara Petra medencefenék gyógytornász, reprodukciós fizioterapeuta szakértőnkkel, aki elkalauzol a mozgás történelmében!

---

A testmozgás ősisége – felmenőink túlélésének záloga

Kr. e. 10 000-ig a legalapvetőbb fiziológia és evolúciós igényekhez kapcsolódó szükségletek határozták meg az emberiség fejlődését. A természeti viszonyokhoz való adaptáció, és a hétköznapi túléléshez leghatékonyabban kapcsolható készségek elsajátítása, valamint ezek magabiztos használata szavatolta elődeink mindennapokkal történő megküzdését.

A vadászó-gyűjtögető életmódból való „átállás” a gazdálkodó életmódra drámai változást hozott az emberek fizikai aktivitásában. A mezőgazdasági munka, az állattenyésztés sok munkával járt, de egyben lecsökkentette a különféle összetett mozgások – mint például a futás, ugrás, egyensúlyozás – napi rutinját, elvégzésének szükségességét.

Az ókori India – személyre szabott mozgás az egészségért

Amikor a testmozgásnak a gyógyításban betöltött szerepéről olvasunk, a szerzők általában Hippokratésszal vagy Herodicus-szal kezdik a történelmi áttekintést. Nem vitatható kiemelkedő szerepük e téren, de mégis vannak, akik kronológiailag megelőzik őket ebben a sorban.

Az Indus-völgyében már kr.e. 2000 körül kialakulóban a hindu kultúra. Abban az időben fogalmazták meg az indiai hinduk a tridosa doktrínát, vagyis az indiai humorális elméletet. Ennek a teóriának az egyik fontos hatása az volt, hogy eltávolította a démonok természetfelettiségét és fontosságát az egészség és a betegség kapcsolatából, miközben megalapozta az orvostudomány gyakorlását az ókori Indiában. 

Az indiai Sushruta (i.e. 600) volt az első dokumentált, feljegyzett orvos, aki mindennapos, de mérsékelt intenzitású testmozgást írt fel pácienseinek különböző betegségek megelőzésére és kezelésére. 

Úgy vélte, hogy:

• figyelembe kell venni a beteg életkorát, erejét, testalkatát és étrendjét is,

• az elhízás és inaktivitás betegségekhez vezet

• a testmozgást bele kell foglalni az elhízásra vonatkozó orvosi ajánlások közé

Sushruta mondása volt, hogy: a betegségek a rendszeres testmozgáshoz szokott személy jelenlétéből repülnek.

A korának kiemelkedő orvos géniusza arra is felhívta a figyelmet, illetve komoly aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy azok, akik túl sok ételt fogyasztanak, túl sokáig alszanak és ülnek, az elhízás és inaktivitás állapotába kerülnek, ami számos betegséggel társul. Megfogalmazta, hogy a testmozgást bele kell foglalni az elhízásra vonatkozó orvosi ajánlások, receptek közé. Sushruta elképzelései a testmozgás gyógyító szerepéről, egészségügyi előnyeiről figyelemreméltóan modernek voltak, korát jóval megelőzte.

Az ókori Kína – a kezdeti gyógytorna bölcsője

Pillantsunk bele a Sárga folyó menti civilizációba is!

Az ókori Kínában már i.e. 2600 körül légzőgyakorlatokat alkalmaztak bizonyos betegségek orvoslására. A jin-jang elmélet elterjedt a gyógyításban: a jangot az élettel és az egészséggel azonosították, míg a betegségeket és a halált a jin-nel.

A Han-dinasztia legkiválóbb orvosa, Hua T’O (i.sz. 140-208 körül) testmozgást írt fel pácienseinek és követőinek azok janghatása miatt. 

Kijelentette, hogy az emberi testnek mozgásra van szüksége, mert a testmozgás kiszorítja a rendszerben lévő rossz levegőt, javítja a vérkeringést, és megelőzi a betegségeket. 

Hua T’O olyan gyakorlatokat szorgalmazott, amelyek állatok mozdulatait utánozva elűzik a betegségeket és elősegítik az egészség létrejöttét. Innovatív munkát végzett a fizioterápia területén. 

Hua T’O (i.sz. 140-208) fejlesztette ki az „Öt Állat gyakorlata” nevű technikát, amely:

• a tigris, szarvas, medve, majom és darumadár mozgását utánozta

• gyógytorna előzményeként tekinthető

• az egészség létrejöttét szolgálta

Ezeket a mozgásmintákat talán az indiai jógából emelték át, és kezdeti gyógytornaként tekinthetünk rájuk.

Az ókori, fejlett kultúrákban (Egyiptom, Perzsia, India, Kína) virágzó testkultúra nyomait találhatjuk. Ahhoz sem férhet kétség, hogy az ókori világ legkiemelkedőbb testkultúrája a görögöké volt.

Az ókori görögök – példaértékű mozgáskultúra Hellászban

A fizikai aktivitás és az egészség kapcsolatával már az ókori görög és római medicinában is komolyan foglalkoztak. A mozgás, mint gyógymód három ókori görög orvos nevéhez kapcsolódik szorosan: Herodikusz, Hippokratész és Galénosz.

Herodikusz (i.e. 500) a „sportorvoslás atyja”, Hippokratész egykori tanára, knidosi iskola tornatanára volt, aki a diétéikával foglalkozó orvos volt, a testmozgás terápiás hatásainak hangsúlyozása miatt vált ismertté, híressé. Munkásságával meghatározta a gyógytorna alapjait. Úgy vélte, hogy a betegség a rossz egészségügyi állapot, az étrend és a fizikai aktivitás közötti egyensúly felborulásának következménye. Rendszeres edzést, állandó fizikai aktivistát és szigorú diétát javasolt pácienseinek. 

Tanítványa Hippokratész viszont nem értett egyet a Herodikusz által megengedett „terápiás” aktivitás szinttel, ártalmasnak tartotta.

A görögök is a fizikai jólét fontosságát, a fittséget és az egészséges, aktív életmódot hangsúlyozták – sőt, a testmozgás az oktatás szerves részét képezte.

A testi egészség és a testkultúra nem csak a fiatalok számára volt fontos. Az egészségügyben a testmozgásra úgy tekintettek, mint a betegségek és a fogyatékosság kezelésének eszközére. Az orvosi kezelés magában foglalta a diétát, a napi testmozgást és a mérsékletességet az evés, ivás, alvás és szexuális viselkedés terén.

Hippokratész (i.e. 460-370) is hitt a mértékletességben az élet minden területén. Ő volt az első orvos, aki részletes, írásos mozgásszervi „kezelési tervet” állított össze a páciensei számára, azaz mondhatjuk azt is, hogy receptre írta fel például a gyaloglást. Úgy vélte, hogy az inaktivitás, a túlzásba vitt edzésmennyiség és táplálékbevitel mind betegséghez vezethet.

Felismerte, hogy a testmozgás hatására nő a csonttömeg és az izomtömeg, javul az állóképesség, az emésztés, a fáradékonyság pedig csökken. 

Hippokratész úgy fogalmaz, hogy az emberi jóléthez az étkezés és a testmozgás együttesét kell figyelembe venni, mindezeket pedig a páciens életkorához, alkatához, az évszakokhoz és a környezetéhez is adaptálni szükséges. A személyre szabottság fogalma megjelenik Hippokratész műveiben mind a mozgásprogramot, mind az étrendet, életmódot illetően.

Érdemes szót ejteni Hippokratész egyik tanítványáról, Dioklészről (i.e. 375-300) is. Úgy vélte, hogy a diéta és a testmozgás mellett még a fürdő is elengedhetetlen az egészséges életmódhoz.

Galenosz (i.sz. 129-210) az antikvitás talán legismertebb és legképzettebb orvosa volt, akinek a testmozgás gyógyító hatásáról alkotott orvosi nézetei egészen a 15. századig követendőek és elfogadottak voltak az arab és európai orvosi gyakorlatban. Galenusz előszeretettel javasolta kislabda használatát gyakorlatokhoz, testmozgáshoz. Úgy fogalmazott, hogy ez a mozgásforma is képes a test egészségét, a rész harmóniáját és a lélek erényét biztosítani.

Szeretnél többet tudni a szerzőről és a reprodukciós fizioterápiáról? Vedd fel a kapcsolatot Kovács Barbara Petrával, majd nézz körül a Mozgás Műhely további cikkei között!