Néha megrémít az idő múlása. Az, hogy már megint eltelt egy fél év, és nem tudom pontosan, mivel is.
Ismerős?
Talán Te is terveztél, vártál, próbáltál élni minden lehetőséggel, amit a nyár kínál – mégis van benned egy furcsa hiány. Mintha elmaradt volna valami, amit nem is tudsz megnevezni. És lehet, hogy közben minden rendben van. Jól vagy. De a szíved mégis máshol zakatol.Tudod, amikor bár jó, ami most van – de valamiért mégsem tudsz teljesen benne lenni.
Idén nyáron sokszor visszatér bennem ez a gondolat: vajon tényleg megélem azt, ami jó? Mert miközben minden ‘rendben van’, mégis elkalandozom. Néha a jövőbe, ahol már szervezek, tervezek, agyalok. Néha a múltba, ahol hiányokat gyűjtök. És akkor megkérdezem magamtól: mi hiányzik most igazán, ha közben minden itt van?
Te hogy vagy ezzel?
Lehet, hogy nagy tervekkel indultál neki ennek az évnek. Talán a nyárnak is. Utazásokat álmodtál, pihenést ígértél magadnak, vagy csak annyit, hogy majd többet leszel a jelenben. És most, ahogy egyre mélyebbre lépünk a nyár sűrűjébe, érzed, hogy az idő szalad, és talán mégsem úgy történik minden, ahogy elképzelted. Hol van most a fókusz? Merre kalandozol épp – a múltba vagy a jövőbe?
Egyszerre túl sok – és mégis túl kevés
A nyár különlegessége talán éppen abban rejlik, hogy annyira intenzív, annyira telített, hogy néha nem bírjuk egyszerre mindezt befogadni. De nem is kell. Csak megengedni, hogy hasson ránk. Hogy amit lehet, elvigyünk magunkkal belőle – egy érzést, egy mosolyt, egy nyári hajnalból áradó derűt.
A nyár egyszerre szól a szabadságról, a napfényről és a bőségéről. Arról, hogy a természet most ad. Illatot, ízt, érintést, élményt. És hív minket is arra, hogy kérdezzük meg magunktól:
● Mi számomra a nyár különlegessége?
● Hol van most a figyelmem fókusza?
● Mi az, amit tényleg meg szeretnék élni ebből a nyárból?
● Miért érzem úgy, hogy valami még hiányzik, még ha épp minden rendben is van?
● Melyek voltak az elmúlt hónapok legfontosabb pillanatai számomra?
● Mi az, amit szeretnék még idén megvalósítani – kívül és belül?
A nyári telítettség és az idő múlásának érzékelése különös párost alkot. Egyik sem jó vagy rossz – csak emlékeztetnek: még itt vagyunk, és még nem késő. Lehet, hogy már nem valósul meg minden, amit terveztél – de az is lehet, hogy épp most kezdődik el valami igazán fontos.
Ha most úgy érzed, hogy egy kicsit szétszórt eddig benned ez a nyár – talán túl sok volt benne az alkalmazkodás, a tennivalók, az elvárások, vagy épp az, hogy mindent ki kell használni –, akkor tudd, még nincs vége. Még most is megállhatsz egy pillanatra, és újrahangolhatod magad arra, ami igazán fontos.
Mert a nyár nem csak a zajos kavalkádról, a kipipált programokról, a „megvolt-e már a strand/szabadság/fesztivál” típusú kérdésekről szólhat. Lehet sokkal halkabb is. Lehet a reggeli fények csendje, amikor a város még alszik. Lehet egy koraesti séta a fák alatt. Lehet a fűszeres barack illata egy piacon. Lehet egy beszélgetés, amit régóta vártál, vagy egy gondolat, amit csak most tudtál meghallani.
Ami kifelé zajlik, az belül is történhet
A nyár második felében érdemes egy kicsit befelé figyelnünk. Nem csak azért, hogy „kihozzuk még belőle a legtöbbet”, hanem hogy ráhangolódjunk az őszre. Mert fordul az évkerék, a fények egyre teltebbek, a levelek egyre sárgábbak (még ha idejekorán is). Az ősz a betakarítás időszaka – a természetben és önmagunkban is.
Így ahogy haladunk az év második fele felé, érdemes lehet átgondolni mi érlelődik benned, mit arathatsz idén? Idei éved gyümölcse lehet akár egy új felismerés. Egy határ, amit megtanultál meghúzni. Egy érzés, amit nem nyomtál el. Egy helyzet, amit elfogadtál. Egy pillanat, amikor jelen voltál – úgy igazán. Mert talán ez a legnagyobb gyümölcs: az élet apró pillanatainak felismerése, és az, hogy tudjuk, ezekből áll össze valami egész.
Én magam is ebben az érési folyamatban vagyok most. Egy különleges életszakaszban, amikor a figyelmem természetesen befelé fordul – nem csak az év ritmusát követve, hanem a saját új szerepemben is.
Befejezés – Ahogy most van, az az enyém
Számomra ez az első nyár, amit édesanyaként élek meg.Más ritmust hozott. Más hangsúlyokat. Sok mindenről le kellett mondanom – vagy inkább elengednem –, mert már nem csak magamért vagyok felelős. És bár olykor elmerengek a régi nyarakról, amikor a programok, a spontaneitás, a saját tempóm volt a középpontban, most mégis egy egészen új teljességet fedezek fel. Idén nem a fesztiválok és a városi forgatag adja meg a nyár ízét számomra, hanem a reggelek csendje, a kis kezek keresése, a baracklé a pici ujjacskák között, vagy egy délutáni összebújás az árnyékban.Ahelyett, hogy kívül keresném, mi adhat emlékezetes pillanatokat, most én teremtem meg magunknak azt a nyarat, amelynek emléke belénk íródik.
Talán te is így vagy most: lehet, hogy a nyár más arcát mutatja, mint amire vágytál. Lehet, hogy nem olyan, mint másoké – de épp ettől lesz igazán a tiéd. Mert abban, hogy le tudunk mondani, hogy újra tudjuk rendezni a fókuszt, észre tudjuk venni a jelen apró örömeiben a valódi gazdagságot – abban mély bölcsesség, belső erő és női teremtőerő van.
Ez a nyár talán nem lesz harsány, de lehet, hogy éppen ez a legmélyebb.És miközben már ott lopakodik a levegőben az augusztus sűrűsége, a lassan közelgő aratás, az ősz fényei – tudd: ahogy most van, az elég. És éppen így emlékezetes.
Comments